Rólam

Gergely Anna lakberendező vagyok. Már gyerekkoromban is épületek alaprajzairól és berendezéséről álmodoztam, a gimnáziumi évek során ez valahogy mégis elfelejtődött, és a jogi egyetemre sodort az élet. Itt hamar kiderült, hogy nem ez az ideális út számomra, ám amit elkezdtem, befejeztem és 2017-ben megszereztem a jogi diplomát.

Eközben elvégeztem a lakberendező képzést is, és az egyetem utolsó éveiben már portfóliómat építettem különböző, kisebb-nagyobb munkák segítségével. Első, saját lakásom felújítása is közrejátszott abban, hogy rádöbbentem, hivatásszerűen is lakberendezéssel szeretnék foglalkozni. Lakásom alakulásáról blogot is indítottam Berger-porta néven, ahol azóta már folyamatban lévő munkáimat és az engem inspiráló benyomásokat is rendszeresen megosztom.

Az álmodozás, a tervezgetés, az elképzelések megvalósulásának folyamata, illetve a jól szervezett, funkcionális, és eközben esztétikus és személyes otthonok lakóinak elégedettsége az, ami örömmel tölt el munkám során. Ha szeretné segítségemmel valóra váltani elképzeléseit, kérem vegye fel velem a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben!