Referenciák

Section Title

Pasaréti (ex)otthonom – a felújítás utolsó fejezete

Kis lakás nagy felújítása – a Pasaréti 48 nm-es lakásunk története   Eszembe jutott, hogy nem kéne megvárnom a kiköltözés három éves évfordulóját azzal, hogy megírjam az ex-lakásom elkészüléséről...

Bontás és építés, avagy a munka mocskos része

Utolsó blogposztom lassan négy éve íródott, szóval erős kétségeim vannak azt illetően, hogy egyáltalán tudom-e hogyan kell ezt a blogírás dolgot csinálni. Arra gondoltam, annak érdekében, hogy a...

Új otthon projekt indul!

Számomra is meglepő, de már öt és fél éve élek mostani lakásomban. Olyan két éve jutott olyan állapotba a lakás, hogy azóta már nagyobb változtatások nem történtek, szóval szépen lassan ‘kész’-nek...

A kislakás felújítás eredménye

Eljutottunk ide is, a kész lakás bemutatásához 🙂 Az első két részben láthattátok a kiinduló állapotokat, és azt, hogy milyen stílusú berendezésben kezdtünk el gondolkozni. A második posztban már a...

Tervek és falnézetek – lakásfelújítás második rész

A felújításról szóló első posztban bemutattam, milyen állapotban volt a lakás felújítás előtt, és hogy milyen stílus opciókat vázoltam fel a tulajdonosoknak. Ahogy írtam, a régi belvárosi lakásban...

Amikor nem lakberendezek – áprilisi olvasmányok

Az egyetem öt éve alatt annyi jogszabályon meg tankönyvön kellett átrágni magam, hogy szépirodalmat olvasni már nem maradt lelki erőm. Egyetem után viszont újra barátkozni kezdtem a könyvekkel...

Szomorkás kezdetek: így kezdődik egy felújítás

Nemrég készült el legújabb munkám, egy 35 négyzetméteres kislakás az Oktogon közelében. A következő két posztban bemutatom a kezdeti állapotot, az inspirációkat és az elkészült lakást is, szóval ha...

Egy nőies otthoni dolgozószoba átalakítás eredménye

Akik már régebbóta követik a blogot, találkozhattak már EZZEL a hálószobával, mely ugyanannak a lakásnak a része, mint mai posztunk alanya. Mindkét szoba nagyon élénk színekkel volt kifestve...

Trend – A nádazott bútok visszatérése

Az utóbbi időben egyre több nádazott bútor bukkant fel az inspirációs forrásaim között, így azt kellett megállapítnom, hogy bár a nádazott bútorok soha nem mentek ki igazán a divatból – mivel inkább...