Hálószobám változásai 4,5 év alatt

Most a hálószobán a sor a “mi változott az elmúlt pár évben”-“sorozat” kapcsán. Innen indultunk:

Eredetileg tűzött háttámlát akartam az ágyhoz (Ikea Brimnes ágyneműtartós ágy, nagyon szeretem mert lehet bele pakolni sok-sok mindent), de aztán a Living Etc-ben láttam egy Sofa&Chair Company hirdetést, ami elrabolta a szívem, így lemásoltam tőlük ezt a több darabból álló háttámlát. Ekkor még nem tudtam, hogy a szivacsok szélét be kéne vágnom 45 fokban, így nem dobta ki olyan szépen a mintázatot, plusz az anyag sem volt ideális választás, mivel ez egy már meglévő Ikeás Indira ágytakaró volt, ami anyagában csíkos, így nagyon kellett figyelni a kárpitozásnál.

Azért ezzel a háttámlával már sokkal jobb volt az összhatás, de mikor egy másik hálóba bársonnyal kárpitoztam egy ugyanilyen háttámlát már 45 fokban bevágott szivacsokkal, akkor tudtam, hogy eljön majd annak is az ideje, hogy a sajátomat is tökéletesítsem.

Eredetileg ikeás kallax polc-éjjeliszekrényeim voltak, melyek se magasságban, se pakolás szempontjából nem voltak ideálisak, de pár évig azért jól elfunkcionáltak.

Aztán a szoba másik oldalán itt a csodaszép retró komódom, amit barátnőmtől kaptam ajándékba, és aminek a felújításával nagyon sokat szenvedtem, de nagyon szeretem, megérték a vízhólyagok. Az állólámpát nagymamám vette valamikor a hetvenes években egy iparművészeti vásáron. Ennek később még jelentősége lesz…

Aztán lomiztam egy shibori terítőt, amiből varrtam csodaszép párnákat, ezek a legutóbbi változtatások után az öcsém szobájába kerültek:

Az íróasztal pedig… A régi ikeás asztalom lett anno áthozva. Egy ponton meguntam a kopott tetejét nézni, és átfóliáztam egy fehér öntapadós fóliával, illetve egy ponton új lábakat is kapott. aztán a teteje átkerült egy másik lakásba, itt pedig egy leselejtezett aztal lett újrafestve és felhasználva 😀

A szék a régi székem forgószékem volt, de annyira kényelmetlen volt, hogy egy lomis székre cseréltem (persze felújítás után)

Aztán a lomis székből találtam még kettő ugyanolyat, így azok a szürke kárpitjukkal elkerütek máshova, ide meg kárpitoztam egyet fekete fával és mályva bársony kárpittal.

Összeszedtem még pár szemetet, így lettek “új” éjjeliszekrények, “új” éjjelilámpák és a gyönyörű kézi perzsám. Az ágy fölé is más kép került, Tracie Cheng munkái. Plusz a régesrégi ikeás rozslámpát lecserélte egy lomikincs, ami pontosan ugyanolyan mint a nagymamám által vett állólámpa! Nem én találtam meg a kupacban először, szóval 500 Ft-ért vettem meg végül, de nagyon megérte 😀 Az eredeti ára is rajta volt, 1300 Ft volt valamikor régesrég, szóval elég jó boltot csináltam, és bővítettem a kollekciót 😀

Itt van tehát a háló 2018 nyarán látható állapota. Mióta ezek a képek készültek, lecseréltem az ágy és a komód fölötti képeket, illetve a függönyt, amit majd a karácsonyi dekoros posztban mutatok, plusz kaptam a szomszédomtól egy egészalakos tökröt, ami túl jó volt ahhoz, hogy ne tartsam meg… De jelenleg teljesen elégedett vagyok, és nem tervezek semmit se változtatni, szóval remélem nem jön szembe semmilyen nagy (ingyen)bútor-szerelem, ami felborítja a nemváltoztatási terveimet…