Blog posztok

Bontás és építés, avagy a munka mocskos része

Utolsó blogposztom lassan négy éve íródott, szóval erős kétségeim vannak azt illetően, hogy egyáltalán tudom-e hogyan kell ezt a blogírás dolgot csinálni. Arra gondoltam, annak érdekében, hogy a...

Új otthon projekt indul!

Számomra is meglepő, de már öt és fél éve élek mostani lakásomban. Olyan két éve jutott olyan állapotba a lakás, hogy azóta már nagyobb változtatások nem történtek, szóval szépen lassan ‘kész’-nek...

A kislakás felújítás eredménye

Eljutottunk ide is, a kész lakás bemutatásához 🙂 Az első két részben láthattátok a kiinduló állapotokat, és azt, hogy milyen stílusú berendezésben kezdtünk el gondolkozni. A második posztban már a...

Tervek és falnézetek – lakásfelújítás második rész

A felújításról szóló első posztban bemutattam, milyen állapotban volt a lakás felújítás előtt, és hogy milyen stílus opciókat vázoltam fel a tulajdonosoknak. Ahogy írtam, a régi belvárosi lakásban...

Amikor nem lakberendezek – áprilisi olvasmányok

Az egyetem öt éve alatt annyi jogszabályon meg tankönyvön kellett átrágni magam, hogy szépirodalmat olvasni már nem maradt lelki erőm. Egyetem után viszont újra barátkozni kezdtem a könyvekkel...

Szomorkás kezdetek: így kezdődik egy felújítás

Nemrég készült el legújabb munkám, egy 35 négyzetméteres kislakás az Oktogon közelében. A következő két posztban bemutatom a kezdeti állapotot, az inspirációkat és az elkészült lakást is, szóval ha...

Egy nőies otthoni dolgozószoba átalakítás eredménye

Akik már régebbóta követik a blogot, találkozhattak már EZZEL a hálószobával, mely ugyanannak a lakásnak a része, mint mai posztunk alanya. Mindkét szoba nagyon élénk színekkel volt kifestve...

Trend – A nádazott bútok visszatérése

Az utóbbi időben egyre több nádazott bútor bukkant fel az inspirációs forrásaim között, így azt kellett megállapítnom, hogy bár a nádazott bútorok soha nem mentek ki igazán a divatból – mivel inkább...

Karácsonyi hangulatok nálam

Először is mindenkinek boldog karácsonyt! Most, hogy gondolom mindenkinél lezajlott a legnagyobb hullám, jöjjön egy kis lakberendezés 🙂 Októberben volt nálam egy Kiskegyed karácsonyi fotózás, aminek...

Hálószobám változásai 4,5 év alatt

Most a hálószobán a sor a “mi változott az elmúlt pár évben”-“sorozat” kapcsán. Innen indultunk: Eredetileg tűzött háttámlát akartam az ágyhoz (Ikea Brimnes ágyneműtartós ágy, nagyon szeretem mert...

Berlenga, avagy egy kopár sziget is tud csodás lenni

Továbbra is lakberendezési blog vagyok, de mint múltkor írtam, sajnálnám magamnak megtartani az utazós képeimet, ha már fotózok, és aztán kiválogatom és meg is szerkesztem őket. Tehát a sorozat...

Trend – függőleges burkolás

Arra jutottam, hogy képtelen vagyok – vagy csak túl lusta – értelmesen lefordítani azt a kifejezést, hogy ‘stacked vertical tiles’, szóval ez lett belőle 😀 Ezt a csempefelrakási  módot már korábban is...

Egy testvér beköltözésének lakberendezési következményei

Szeptember elején a vendégszobába beköltözött az öcsém, ami még jobb, mint amire eredetileg számítottam. Nem elég, hogy takarít, bevásárol, és főz, de ha beteg vagyok, még Picúrt is leviszi sétálni 😀...

Sok csiszolásnak thonet a vége

Csiszoltam, csiszoltam, csiszoltam, pácoltam, pácoltam, csiszoltam, pácoltam, lakkoztam, majd visszacsiszoltam, végül újra pácoltam, és máris kész lett! Ez a jó sok órát kitöltő tevékenység éppen...

Hajdanvolt lakok, melyekért meghalok I.

Van ez a villa, kisgyerekkorom óra nézegetem, hogy milyen gyönyörű, és milyen rossz állapotban van. A Hildl józsef által tervezett Karczag-villa sajnos évtizedek óta rohadozik a hegyvidék egyik...

Requiem egy bolhapiacért

A hétvégén meglátogattuk az új szabályozás miatt jövő hétvégén már valószínűleg megszűnő illegális bolhapiacot a Petőfi Csarnok előtt. Nem igazán tudok egyetérteni az új szabályozással, csakúgy, mint...

Tükröm, tükröm…

Az előszobába fog kerülni ez a tükör ami régen a lakásunkban volt, majd egy nagyobb felújítás után átkerült a nyaralóba, de most visszatér. Úgy döntöttem egy kicsit viszont módosítok eredeti formáján...

A 80%-ban elkészült olvasófotelek

Régebben már megmutattam a kezdőállapotát leendő olvasófoteleimnek, azóta boldogan jelenthetem, hogy majdnem teljesen elkészültem, ebből a 80% úgy jön ki, hogy az egyik teljesen kész van, a másik meg...

Csempetéma

Egy barátom a Kodály körönd közelében lakik egy gyönyörű szecessziós házban (amire sajnos ráférne egy felújítás), de mikor először ott voltam, egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a csodálatos...

Leendő olvasófoteleim

Két ilyen egészen rémes szocreál fotelre figyeltem fel családi “nyaralónkban”, és úgy döntöttem, ezek némi átalakítással tökéletesen meg fognap felelni a hálószobánkba a kis “olvasósarokba”. Különösen...

Nappalim jövendőbeli dísze…

avagy  a foteleim: Elég rossz állapotban van a két drágaságom, mivel évekig egy poros raktárban álltak.Mivel ezt a két igazán értékes régi bútort nem kívánom még véletlenül sem otthoni barkácsolással...

Kezdetek

Hamarosan egy új lakás tulajdonosa leszek, ennek örömére pedig blogírásba kezdek itt a bloggeren. A téma a lakásom berendezése lesz, és az, ahogy a lakásba való bútorokat lassacskán felújítom és...